*********************
*********************
*********************
*********************
(
VIG színház)
Mondhatnám, de vágyhatnék is rá. Mert az a nagy helyzet, hogy ez alatt fogalmam sincs mit értett a kigondoló. Valószínűleg beleértette az alvást, és a különböző kikapcsoló tevékenységeket, mint például az olvasást.
Őszintén? Volt idő minderre! Életemben annyit nem olvastam, annyit nem szórakoztam, annyit nem relaxáltam, mint az átkosban. Több szempontból tehettem:
Volt rá pénzem. Olyannyira, hogy színházbérlettel rendszeresen jártam előadásokra, hogy az akkor létezett mozik mindegyikében voltam (mára nagy része megszűnt) és nem jelentett problémát az sem, ha a hétköznapi ebédeket étteremben fogyasztottuk el. Talán a pénz miatt, hiszen mához képest időmilliomos voltam. Sok minden megfizethető volt, ami kiváltotta az időmet.
Nyugodt voltam, hiszen tudtam, van állásom. Kiszámíthattam mennyi pénz, mikorra gyűlik össze. Így aztán rendszeresen nyaraltunk, jártuk az országot. Megismételem az országot, mert külföldre nem juthattunk… arra sem lehetőség, sem pénz nem jutott.
Gúzsba kötött életünk 3 évenként tette lehetővé. Ahhoz azonban nem kerestünk eleget. Ma azt gondolom erről, hogy a híres szocialista agymosás gondoskodott arról, hogy igényünk se legyen ilyesmire. Legalábbis abban a közegben, ahol én éltem, csak mert azt verték belénk, hogy az a kevés amit kaptunk soknak tűnjék, megteremtve az elégedettség érzetét. 
És akkor volt még a pihenés eltöltésének helye. Lakás híján ki-ki ott próbált szerencsét ahol tudott. Én a szüleim nyakán. Persze lehetőség volt mindenféle igényeket beadni, és siránkozni is a lakásügyi osztályon a tanácsban… de ennek általában 10 év után lett eredménye. Az első saját lakáskulcs megkapása úgy harmincöt-negyven felé jött el. S hogy, ki mikor és milyen lakást kapott azt idegenek, főre, négyzetméterre és kiutalható szobaszámra bontották… no meg átmeneti lakásra… két várakozás között táncoltunk... 
Belátom, nem tudom mi a jobb. Ma, amikor hatalmas „képtelenség kifizetni uzsorakamatos” kölcsönökért „könyörög” az ember, vagy azelőtt, amikor egy évtizedet is vártunk az önállóságunkra. Írhatom, hogy az legalább kiszámítható volt, mert lakást azt kaptunk, ha nem is tudtuk mikor jön majd el az ideje…
Gyereket neveltünk nehéz körülmények között. Ezer hála és köszönet a szülőknek, akik kibírták és túlélték a többgenerációs együttlakás keserveit a saját lakásukban.
Relaxálás az erőben, kirándulás a hegyekben. 
Jobb klíma, jobb, emberibb időjárás… amit akkor még nem sikerült tönkretenni. Fillérekért való utazás, ami ma már szintén a múlt része… és a ZENE!
Jobb klíma, jobb, emberibb időjárás… amit akkor még nem sikerült tönkretenni. Fillérekért való utazás, ami ma már szintén a múlt része… és a ZENE!
Meg az igények változása, ami valóban, hála az egeknek a rendszerváltással együtt beköszöntött…
Ma már merünk nagyot álmodni! Csak sajnos egyre kevésbé van miből.
Hozzászólások