*********************
*********************
*********************
*********************
Mert, milyen is volt akkor, egy munkahely?
Emlékszem, 1973-at írtunk, mögöttem egy érettségi és egy elsietett házasság… Dolgozni szerettem volna, és mivel elég sok ismerősöm volt jobbnál, jobb helyeken különösebben nem törtem a fejem, hol is fogok munkába állni.
Elég volt, csak a barátnőmnek megpendíteni… „Ágica merre megyünk majd tovább??” és lett állásunk. Minden csak ismeretség kérdése volt… V. László is, aki az Uvaterv egykori fő-fő szakszervezetise volt… nos, így kerültem a belvárosba, és egy különleges közösség tagjává váltam…
Igen, igen, akkor még volt fő-fő KISZ titkár, fő-fő szakszervezetis, meg ilyenek. Teljes munkaidőben törődtek a dolgozók érdekeivel.
Így cseppentem a számítóközpontba, amit egykor tévesen „számító központnak” írtak ki a géptermi ajtó fölé és egyáltalán nem volt rá jellemző az eltolt helyesírás.
Egykoron ebben a híres tervezőintézetben jó néhány iroda működött. Hidas, utas, mélyépítő… attól függően, hogy milyen irányú volt a tervezés. Sorolhatnék sok-sok példát, de inkább egyet megmutatok közülük.
Ugye milyen ismerős?
Ma, amikor visszaemlékszem, az eltelt évtizedek távlatából is csak az jut eszembe hogy, csupa jó dolgok történtek ott velem. S bár a kollégák némelyike kissé furabogárnak volt mondható, mégis mindegyikkel ki lehetett jönni. Élt még a segítőkészség a jó szellem, ami bizony ma nem mondható el… a mostani munkahelyemen mindez hiánycikk.
Persze voltak visszás helyzetek is… volt, huszonéves KISZ titkár, akinek agyára ment a hatalom és akinek (sajnos) szava volt egy-egy fizetésemelésnél, vagy éppen döntési joga abban, hogy ki kapjon nyaralási lehetőséget és ki nem. De hát, mit tehettünk? Ez volt az egyik nagy és híres szocialista ÁTOK! KISZ titkárok, párttitkárok szakszervezetisek… tömve az egész rendszer ilyen emberekkel, és az ő megmásíthatatlanul kimondott sokszor éppen hibás, értékítéleteivel. Így éltünk… munkásőrök, pártemberek nagyhatalmi képviselők (elvtársak) és vörös szimbólumok árnyékában.
Ettől függetlenül felejthetetlen éveket, vagyis éppen egy évtizedet töltöttem közöttük. Igaz, fiatal voltam, s talán rugalmasabb is, mint ma, amikor már kevesebb van hátra, mint volt… anno.
Mégis, valahogy belém ivódott ennek a helynek a szelleme. Csupa értelmiségi, matematikus és programozó között, akikről ma is tudvalevő, hogy egy pöttyet mindig is kakukktojások voltak a társadalom kék ege alatt. Közéjük tartoztam magam is.
Egyébként azonnal befogadtak. Tanítgattak, mint kezdőt. Nyilvánvalóan több-kevesebb sikerrel… Akkoriban sok embernek misztikus volt ez a szakma. 
A lyukkártyák 
és lyukszalagok 
korát éltük.
és lyukszalagok korát éltük.És talán erről is érdemes olvasni egy kicsit: http://www.ling.su.se/STAFF/hartmut/cache/informatika_hu.htm
VISZONT! A főnököm megköszönte a munkámat, ha pénzt nem is tudott adni… jópofa kedves ember volt, ami ma szintén igen ritkaság.
Máig emlékezetes élményeim közé tartozik, hogy alkalmanként összejártunk bulizni, és sohasem felejtettük el egymás névnapját. Esetenként, többnapos kirándulásokat szerveztünk, mert volt rá igényünk, és még a kultúrtermi nőnapi bulin is jól éreztük magunkat.
Feeling… Egy kiszámítható, nyugodt légkör vett körül, közösségi emberekkel és egyáltalán nem mindennapi élményekkel.
Ez már a múlt. Örülök, hiszen én legalább átélhettem! De…
Eltűnt ez a világ, valahogy elillant. Űrt hagyva maga után, csak mert elvesztettük, azt a közeget amiben pozitívan lehetett élni.
Uvaterv, az első munkahelyem, ahol számtalan csoda született. Okos mérnökök tervei alapján hidak, utak, repülőterek és vasútvonalak „nőttek ki a földből”. 
Barátságok, kapcsolatok születtek… hogy aztán mindezt egy sikeres húzással jól el lehessen rontani! Például ifjú titánoknak lebecsülni a múlt értékteremtőit. El lehessen tűntetni a jót, mintha az sohasem létezett volna!
Barátságok, kapcsolatok születtek… hogy aztán mindezt egy sikeres húzással jól el lehessen rontani! Például ifjú titánoknak lebecsülni a múlt értékteremtőit. El lehessen tűntetni a jót, mintha az sohasem létezett volna!
De miért is ne? Ilyen az ember! Még az a jó, hogy nem kötelező beállni a sorba. Persze az már nem annyira, hogy kevesen maradtunk a soron kívül. De maradtunk!!!
Hozzászólások