*********************
*********************
*********************
*********************
Szóval... "Volt egyszer egy filmgyár" kezdeném ezzel:
Évek óta vita van a Pasaréti út 122-124 körül. „Mi lesz veled Star Filmgyár?” – később MAFILM telep - teszik fel még a mai napig is sokan ezt a kérdést… társasház, sorlakás, esetleg nosztalgiamozi, filmmúzeum? Netán más módon hasznosul ez az 1916-1917-ben felépült komplexum?
Tudjátok, hogy itt készült 1916-ban az első Magyar némafilm?
Biztosan ismert… hogy 2001-ig ez a hely volt a filmesek szentélye. Itt dolgozott, hogy csak az ismertebbeket említsem, Fábry Zoltán, Makk Károly…, és ezen a telepen működött a Balázs Béla stúdió is. És hogy piszokul nagyképű legyek, itt garázdákodott az Orsó utcai vásott kölykök csapata! Nem akarnék párhuzamot vonni, csak annyiban, hogy felnövésünknek és csínytevéseinknek voltak közös időbeli metszetei a gyár működésével.
A volt filmgyár irodaháza és környéke, és a volt filmgyári gépkocsibejárat ma: .jpg)
De mi is volt itt? Évtizedekig a Magyar filmgyártás egyik legfontosabb műhelye, volt, amiről annyit mindenképp illik tudni, hogy már építése idejében olyan technikai színvonalon működött, hogy jócskán megelőzte társait. Volt időszak, amikor évi 48 filmből, 41-et itt készítettek, és volt idő, amikor a legtöbb TV játék is ott készült. Sajnos igaznak tűnik az a hír, amit a híres városvédőnk Ráday Mihály műsorcímének adott. „Unokáink sem fogják látni”.
Nos, ennyi bevezető szükséges az én filmgyárhoz fűződő lélektani érzéseimhez. Aminek küszöbét, igazából csak egyszer léptem át. Akkor is magamtól tettem, mert nyitva felejtették a hatalmas kocsibejáró ajtaját. Nem voltam illusztris vendég, mert az egész látogatás nem tartott tovább néhány percnél. A portás kidobott… de arra is bizton emlékszem, hogy amikor csak tehettem, mindig belestem az egészen magasra épített kerítés hézagai között. Volt az egészben valami megfoghatatlan misztikum… vonzás. Arra is emlékszem, hogy bátyámmal odajártunk füstbomba alapanyagot „vételezni”. Ez pedig nem volt más, mint néhány doboz filmtekercs becsúsztatása a hónunk alá és azok, hazacipelése. 
A filmtekercsek ugyanis a kerítés mellett, hatalmas fémdobozokban hevertek. Emlékeim szerint, soha senki sem szólt ránk, ha elvittünk belőlük néhányat. Vagy nem láttak meg, vagy nem volt érdekes...
Akkoriban a pasaréti srácok között nem csak a csínytevés, de az anyagbeszerzés, a „bombagyártás” is kollektív munkának számított. Így utólag felelevenítve az emlékeket, szerintem az egészet elég magas színvonalon műveltük.
Például, a „füstbombarecept” a következő volt: Végy néhány méter éghető filmszalagot, egy darab zsírpapírt, vagy újságpapírt és egy doboz gyufát. Tekerd össze a filmet a lehető legszorosabban, majd tekerd bele jó erősen a papírba. A célzott elhajítás előtt pedig gyújtsd meg!
Ha jól tekertél órákig olyan tömény, fekete és büdös füstöt ereszt, hogy garantáltan még a görények is sírva menekülnek. Persze igazi görényt nem kalkuláltunk, de görénynek nevezett szomszédot igen. Ilyen volt Erdélyi néni is, aki rendszeresen kiszúrta a lábtengóból kertjébe repült labdáinkat.
Lábtengó, amit az utcán játszottunk... Tehettük, hiszen akkoriban az autó igen ritka „vendég” volt az utakon. Így aztán, egy faldarabbal felrajzolt lábtengópálya is hónapokig megmaradt, ha nem esett az eső. A mi utcánkban összesen egyetlen autótulajdonos volt. A házunkban lakó orvosprofesszornak volt egy igazán klassz, régivágású fekete Mercije…
De visszatérve a füstbombázásra. 
A „görényirtás” úgy tűnt egy idő után a szenvedélyünkké vált. Olyannyira, hogy alkalmanként megfűszereztük az egészet egy-egy hosszú és szűnni nem akaró becsöngetéssel. Ennyi idő távlatából még most is emlékszem, ahogy Erdélyi néni időnként kirohant, mint Zrínyi Miklós a szigetvári várból és éles sipító hangján melegebb éghajlatra küldött bennünket.
Aztán, időnként fejcsóválva, a ribillióra anyánk is előkerült… Mi pedig valamelyik fa tetején kuncogtunk az észbontó előadáson.
Ezek voltak számunkra a békebeli idők. Nem volt semmink, csak zsíroskenyér pirospaprikával, ötletünk... és igazságérzetünk.
Mint ahogy az igazságérzettől, most is borzonganak a kedélyek a volt filmgyár környékén. És persze a kérdések is maradnak, mi lesz veled Star? Fejbelőjük magunkat elkótyavetyélve a maradék értékeket is? (a választ sajnos, sejtem)
Mi pasaréti vásott kölykök megnőttünk. Az idő eltelt... Családot alapítottunk, de akkori fantáziánknak csak a csillagos ég szabott határt és időnként nem csak Erdélyi néni esett áldozatul, hanem mint olvastuk a Star is és még sok-sok minden egyéb érték.... és hogy fokozzam a környékbeli macskák is... (amit majd leírok, akkor is, ha az állatvédők hátán minden szőr felborzolódik... csak mert megtörtént, úgy volt és akkor azt tettük, amit...)
Hozzászólások