Mondhatnám és kérdezhetném is, de nem teszem. Helyette inkább ismétlem az előző bejegyzésben írtakat: Őszintén? Volt idő minderre! Életemben annyit nem olvastam, annyit nem szórakoztam, kirándultam, mint az átkosban.
Csak, mert az igény és a lehetőség valahogy összetalálkozott. Fiatalok voltunk, mindenre képesek. Nagy teherbírással és szervezőkészséggel megáldva. No és egy KISZ-es csapattal, akiknek egy pillanat volt a vállalatvezetésnél elintézni egy-egy buszos kirándulást… de persze ebben a lehetőségek is mások voltak.
Emlékszem volt olyan nyári nap, amikor a cég egy egész hajót bérelt. 
Azzal keltünk útnak a Vigadó mellől… és jutottunk egészen Esztergomig. Ott aztán, bográcsgulyásfőző verseny volt, evés, ivás, játék és zene. A visszafelé úton pedig az Old Boys együttes játszott.
Valahogy jók voltak ezek az együttlétek. Összehoztak bennünket, nem úgy, mint a most elhíresült és - az új divat szerint - gyakorlatba bevezetett (kötelező) csapatépítéses napok, aminek a bejelentésekor már megkezdődik a morgás… és mire véget ér, csak azzal a tapasztalattal gazdagabb az ember, hogy akivel eddig sem volt jóban, avval ezentúl már biztosan nem is lesz. Sőt, ha eddig nem útálta, akkor attól fogva már látni sem bírja az illetőt:-)
Régen, valahogy jók voltak a mikulás, karácsony környéki készülődések is. Ma már ilyen a munkahelyemen nincs is, és az a szomorú, hogy örülök ennek. Csak, mert az lenne teher, ha lenne:-(
Emlékszem, egyszer ördögnek öltöztem. Megkértek a KISZ-esek. Máig nem feledem, hogy nő létemre, milyen szívvel-lélekkel próbáltam közelebb kerülni a kollégáim gyerekeihez. Hááát... nem minden esetben sikerült. Néhányaknak kétkedés ült a szemében, hogy valóban egy ördög áll-e előttük...
Az is előfordult, hogy hatalmas szilveszteri bulikat csaptunk. Nem tagadom folyt az innivaló. Igazándiból persze csak délutántól lehetett iddogálni (barátságos főnöki megsúgásra). A gépteremben dübörgött a zene, néhányan táncoltak és szabályosan „halálra” röhögtük magunkat.
Laci kollégámon, aki elmesélte kisfia húsvéti történetét… amikor is szegény gyereknek a klotyóba becsempészett - pisilés előtt – egy hatalmas kacsatojást, majd amikor az felállt összecsapta a tenyerét és ezt mondta: „Jesszusom Lacika! De ügyes voltál! Micsoda egy hatalmas tojást tojtál!” Később persze elmesélte azt is, hogy a gyerek hetekig újra bilire járt, annyira megijedt…
Egy másik eset, a Ferroglobus számítóközpontban:-)
Szórakozás... (a 8 óra munkában is előfordult) persze, nem annak indult, hanem egy szimpla bevásárlásnak...
Történt egyszer, amikor még a Ferroglobus- Villért egy házban "lakott" a híres Vörösmarty utcában, és az épület éppen, felújítás alatt állt, hogy a közös bejáratőrzés teendői elől, eltűnt a közös portás bácsink. Találgatták is az emberek egy darabig hol is lehet a tata... később hívogatták is, de az, csak nem került elő... így aztán kiókumlálták, nagy valószínűséggel betütükézett Misi-bá... (előfordult olykor-olykor)
Szóval egyik estén, sehol sem találták, de már bezárta az ajtót. A szükség nagy úr! Mit nekünk zárt ajtó! Vacsorázni csak kell! – gondolták néhányan és ajtó helyett az épület ablakán kimásztak az állványra, majd egy ereszkedés után, elmentek a közeli közértbe. Kifelé még nem volt nagy gond, de befeléjöttükben meglátták őket a szemközti ház ablakából. Persze, nem volt rájuk írva, hogy Ferroglobus dolgozók, így kihívták a rendőrséget azzal a felkiáltással, hogy tolvajbanda tart az épületbe… Villogó rendőrautók... és hááát, így maradt el az esti műszak. Mindenkit letartóztattak.
Ma már nincs ilyen „balhé”. Jól megszervezett portaszolgálat biztosítja a ki és bejutást és atomóra rögzíti a ki és belépés idejét. Igen. Még a falnak is „szeme” van. Néha leellenőrzik a számítógépen a becsekkolás idejét... (mert eleve feltételezik, hogy csalunk. És jelzem milyen igazuk van:-)) Aztán, van akinek szóváteszik és van akinek nem. Ki ügyes, ki meg nem. Pont úgy mint az átkosban...
Amiről az is eszembe jut, hogy közel két évet a "Putyilov gyárban" - dolgoztam, (a fotó 1900-ban készült a Láng Gépgyárban. És megesküszöm, hogy maga a gyár, 1984-ben is ilyen volt, azzal a különbséggel, hogy lyukszalagos CNC gépek dolgoztak.)
Ám, ahol hasonló dolgok történtek, csak a jövés-menést, nem mágneskártyával, hanem ún blokkolókártyával ellenőrizték. S ha elég ügyesen forgattuk, akkor szuperül lehetett előre lebélyegezni a következő hét valamelyik munkanapját. Sőt... egymásnak blokkolgattunk... és ezt az egészet olyan macska-egér játéknak fogtuk fel...
Szórakozásról írtam, és apró történetecskéket meséltem, de ez akkor beillett az életritmusunkba. Évekig emlegettük a leírt és még számos egyéb eseteket, hogy aztán utólag is jókat derüljünk az egészen.
Ehhez képest, ma nem történik semmi. Nincsenek önkéntes programok. Mindenki a "fal felé" fordul. Magam, magamnak, magamért. 1 szám 1 személy. Csak én... csak nekem a szlogen. Divat lett belehalni a munkába... hazaesni hulla fáradtan, és egy "átgürizett" év után beülni egy Wellness szálló bugyborékoló jakuzzijába. Miközben azt hisszük, hogy a relaxáció, a jing és a jang megoldja a magunk által termtett problémáinkat.
Aztán az internet böngészőjéből kiválasztjuk a nekünk tetsző web oldalt. Közben rágcsálunk egy kis chips-et. Megnézzük a levelezőnkbe érkezett aktuális vicceket, vagy felmegyünk játszásiból egy szex keresőre. Aztán a TV képernyőre meredünk és Győzikétől vagy idegesen, vagy a mennyekbe szállva nyugovóra hajtjuk most már nem az Orosz, hanem az amerikai agymosás után space-el megtöltött fejünket.
*********************
*********************
*********************
*********************
vagy a leánykökörcsinek 
sokaságában. 
VIG színház)
Jobb klíma, jobb, emberibb időjárás… amit akkor még nem sikerült tönkretenni. Fillérekért való utazás, ami ma már szintén a múlt része… és a ZENE!
és lyukszalagok 
korát éltük.
Barátságok, kapcsolatok születtek… hogy aztán mindezt egy sikeres húzással jól el lehessen rontani! Például ifjú titánoknak lebecsülni a múlt értékteremtőit. El lehessen tűntetni a jót, mintha az sohasem létezett volna!
Ezt a blogot amolyan retro esetleg, művészi blognak szántam, de képtelen vagyok kibújni az alól, hogy ne emlékezzek meg olyan emberekről, akiket az életemben rendkívülinek véltem és igazán nagyra tartottam...
A szocreál a 
Hozzászólások